KÖZEL 220 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ FEJLESZTÉST VALÓSÍTOTT MEG A ZERTA KFT. SALGÓTARJÁNI TELEPHELYÉN, MELYHEZ A GINOP-1.2.3-8-3-4-16-2017-00003 SZÁMÚ PÁLYÁZAT KERETEIN BELÜL 22,67%-OS TÁMOGATÁSI INTENZITÁS MELLETT 49,88 MILLIÓ FORINT VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ, ILLETVE 65,75 %-OS TÁMOGATÁSI INTENZITÁS MELLETT 144,65 MILLIÓ FORINT VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁST KAPOTT.
A Zerta Kft. 2005-óta van jelen a magyarországi hő- és füstelvezető termékek piacán. Mára az ország egyik legjelentősebb kupola- és dongagyártó és e termékek beszerelését végző cégévé váltunk. Referenciáink között számos logisztikai központ, raktár, irodaház, iskola, sportcsarnok és bevásárló központ megtalálható. Vállalatunk teljes tevékenységére kiterjedő, 2005-ben bevezetett és 2009-óta tanúsított, nemzetközileg elismert, MSZ EN ISO 9001/2001 szerinti vállalati minőségirányítási rendszert működtet.
A pályázat keretében megvalósult gyártóüzemünk bővítése és egy gyártó gép beszerzése, melyek elengedhetetlenül szükségesek voltak cégünk új termékének a VarioDome füstelvezető kupolának gyártásához. A projekt megvalósulásának helyszíne 3100. Salgótarján, Baglyasi út 1. ipari területen helyezkedik el. Az új modern üzemcsarnok hasznos alapterülete 1198,8 nm lett. A telekre az épülethez új közvetlen kapubehajtó készült a Baglyasi útra.
Beszerzésre került egy egyedi gyártású lemeztáblásító-hasító gépsor 4 pár hasítókéssel, 1,55 m munkaszélességgel,1 mm-es és 2 mm-es acéllemezhez 25 m/perc csúcssebességgel, PLC vezérléssel, 1,5 m/5t kapacitású egyedi motoros lefejtővel, +-0,3 mm vágási pontossággal.
A VarioDome elsősorban hő- és füstelvezető funkcióval rendelkező kupola termékcsalád, melynek azonban nem elhanyagolható a másodlagos bevilágító és szellőztető rendeltetése sem. A termékcsalád vadonatúj VarioDome Twin elnevezésű tagja egy osztott nyílószárnnyal rendelkező magas színvonalú műszaki megoldás, mely lehetővé teszi az eddigieknél hatékonyabb hő és füstelvezetést, valamint szellőztetést.
Az új VarioDome Twin termékünkkel oly módon biztosítunk egy a piacon fellelhető termékeknél magasabb műszaki színvonalú és kiterjedtebb műszaki megoldást jelentő terméket, hogy az egész VarioDome termékcsaládra jellemző tervezői szabadságot, rugalmasságot nem kell feladnunk. Továbbra is biztosítjuk a széles méretválasztékot, és a magas szintű variálhatóságot, miközben az elsődleges és egyben legfontosabb hő- és füstelvezetés szempontjából hatékonyabb aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkező terméket kínálunk. A fejlesztés eredményeként a VarioDome termékcsalád tovább bővül, elősegítve a megrendelőinknek kínált rendszerszintű megoldásaink komplexitását.
A projekt fizikai befejezése 2020.03.15. volt, minden támogatott tevékenység megvalósult, így megkezdődhetett a termékek gyártása.
Csapatunk az Ön igényei szerint dolgozik azon, hogy a Vario Production Kft. a lehető leggyorsabban, az igényeknek és a projektnek megfelelő, előnyös árajánlatot tudjon adni.
Az alábbi gombra kattintva elérhető űrlapot kitöltve és beküldve kollégáink fölveszik Önnel a kapcsolatot.
Cégünk új néven, változatlan minőségben működik tovább.