Ugrás a tartalomra

Technológiafejlesztés a Zerta Kft. telephelyén

Szécgenyi Terv Plusz

A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM PLUSZ KERETÉN BELÜL A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM, MINT TÁMOGATÓ ÁLTAL KÖZEL 178,98 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ BERUHÁZÁST VALÓSÍT MEG A ZERTA ÉPÍTŐIPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SALGÓTARJÁNI TELEPHELYÉN, MELYHEZ A GINOP_PLUSZ-1.2.3-21-2022-00529 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ PÁLYÁZAT SORÁN 70 %-OS TÁMOGATÁSI INTENZITÁS MELLETT 125,29 MILLIÓ FORINT FELTÉTELESEN VISSZA NEM TERÍTENDŐ TÁMOGATÁST KAPOTT.

A Zerta Kft. 2005-óta van jelen a magyarországi hő- és füstelvezető termékek piacán. A társaság mára az ország egyik legjelentősebb kupola- és dongagyártó és e termékek beszerelését végző cégévé vált. Referenciái között számos logisztikai központ, raktár, irodaház, iskola, sportcsarnok és bevásárló központ megtalálható. A vállalat teljes tevékenységére kiterjedő, 2005-ben bevezetett és 2009-óta tanúsított, nemzetközileg elismert, MSZ EN ISO 9001/2001 szerinti vállalati minőségirányítási rendszert működtet. Egyaránt vállalja a termékeikkel kapcsolatos építőipari tervezést, egyedi igények felmérését, az ezeknek megfelelő egyedi termékek gyártását és kivitelezését, valamint ezek későbbi karbantartását is. A társaság legfontosabb célja üzleti partnerei teljes megelégedettsége.

Sajnos a gyártói kapacitásnak határt szab, hogy bizonyos munkafázisokban nagyfokú a kézi munkavégzés és alacsony szintű a gépesítés, automatizálás aránya. A VARIO kupolák alumínium fedőkeretét 8 munkafázissal, többségében kézi munkavégzéssel van lehetőség elkészíteni, amely a legszűkebb keresztmetszete a gyártási kapacitásnak, ez negatívan határozza meg az üzem gyártói volumenét. A kapacitás korlátjai miatt előfordul, hogy megbízásokat kell visszamondani. A fejlesztés eredményeként beszerzésre kerül egy BODOR P3015 CNC Fiber lézervágó 1500 x 3000 mm palettacserélős asztallal, úgy a munkafázisok automatizálása és a dolgozó kollégák átcsoportosítása okán a termelés volumene számítások alapján minimum másfélszeresére ugrik. A beruházásnak köszönhetően nem kényszerülünk megrendelt munkák visszamondására, továbbá nagyobb rugalmassággal van lehetőség a partnereket kiszolgálni, amely további versenyelőnyt biztosít a külföldi versenytársakkal szemben. A Donga szerkezetek gyártása során a védjegyes alumínium rajzos tartóprofilokat ívesíteni kell, 30 fokos induló szöggel és a kívánt lábazati külméret figyelembevételével. Jelenleg egy kézi beállítású ívesítő gépet használ a vállalkozás, amelynek a pontossága nagyban függ a kezelő személyzet kvalitásaitól és a folyamatos figyelmétől. Mivel minden ívesítési munkafázist kézzel kell beállítani, így a termelékenysége igen alacsony, amely korlátozza a donga gyártási kapacitás volumenét. Az európai uniós támogatás segítségével beszerezni kívánt CNC vezérlésű ívesítő gép megadott program alapján végzi a profilok ívesítést, külön, folyamatos kézi utó beállítások nélkül, így a termelékenysége minimum kétszerese a mostani kapacitásnak, továbbá elégséges egy munkatárs felügyelete a teljes ívesítési munkafázis elvégzéséhez. A felszabadult humán kapacitást a donga csomagolásánál és raklapozásánál szükséges felhasználni. Ezek mellett a támogatás részét képezi a beszerzendő gépek számára a normál működéshez szükséges környezet megteremtése, villanyszerelési munkálatok elvégzése. A projekt keretében kiépítésre kerül egy 13 kW-os hőszivattyús rendszer a fűtés és HMV biztosítására. Az 1,800 m2-es csarnokban a neon lámpák és lámpatestek cseréje is megvalósul, korszerű, energiatakarékos led lámpákra. A beruházás részét képezi egy nyelvi képzés egy munkavállaló számára. A projekt keretében stratégiai és pénzügyi szakértői tanácsadási tevékenységet kíván a vállalkozás igénybe venni a Felhívás szerinti minősített szakértőtől.

A projekt tervezett befejezésének dátuma: 2024.03.04.

A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.

Technológiafejlesztés a Zerta Kft. telephelyén

Kérjen ajánlatot tőlünk

Csapatunk az Ön igényei szerint dolgozik azon, hogy a Vario Production Kft. a lehető leggyorsabban, az igényeknek és a projektnek megfelelő, előnyös árajánlatot tudjon adni.
Az alábbi gombra kattintva elérhető űrlapot kitöltve és beküldve kollégáink fölveszik Önnel a kapcsolatot.

Vario Production Kft.

Hő-és Füstelvezető rendszerek

Székhely: 1124 Budapest, Hegyalja út 59.

Telephely: 3100 Salgótarján Baglyasi út 1.

zerta [kukac] zerta.hu (zerta[at]zerta[dot]hu)    +36 20 355 4833


Vario Production Kft - Minden jog fenntartva